OLVASS BELE

Fogalommagyarázat

 

Lélekszipoly/Lélekrabló – Démonok, akiket a Kitaszított alkotott meg. Az emberek legtöbbje számára láthatatlanok, csak az Érzők láthatják őket. A Lélekvándorok képességeikből adódóan megérinthetik, csak ők pusztíthatják el őket. Gyengéjük az arany, ez az egyik leghatékonyabb fegyver ellenük. Testüket általában köpeny fedi, leginkább egy oszló hullára hasonlítanak, föld és rothadó hús szaguk van.

 

Lélekvándor – Olyan lények, akiket az Ősök alkottak meg. Feladatuk a Lélekszipolyok elpusztítása, az emberek védelme. Négy szintre osztják őket életkoruknak és képességeiknek megfelelően. Bármelyik életkorban kiszakíthatják a lelket a testből, ha az Ősök elég érettnek tartják. Küldetéseik alatt minden esetben új testet és új nevet kapnak. Ösztönösen megérzik egymás jelenlétét. Egy képességgel indítják őket útnak, a küldetés alatt magukra vannak utalva. Hat hónapot kapnak, utána a lelküket kiszakítják a testből és új megbízatást kapnak. Legfontosabb szabályuk, hogy nem érezhetnek semmit, mert emberivé teszi őket, és ettől elgyengülnek.

 

Az Ősök – Négy hatalmas lény, akik az idők kezdete óta léteznek. A gonosz ellensúlyozására alkották meg rendjüket, feladatuk a Kitaszított meggyengítése és végleges elpusztítása. Ők hívják életre a Lélekvándorokat.

 

A Kitaszított – Egy démon, aki a pokol minden erejét birtokolva, az emberek lelkét igyekszik beszennyezni. Lélekszipolyokat alkotva terjeszti mérgét a Földön. Óriási füstszerű, lángoló lény, fején hatalmas szarvakkal. Karmai élesek és mérgezettek. Világító, zöld szemeibe belenézve az ember látja a halálát és többszörösen éli meg a fájdalmat. A legenda szerint csak három különleges tárggyal lehet elpusztítani, illetve megsebezni őt: A Skarlát Pengével, az Isteni Szelencével és a Jégtükörrel.

 

Béke – A tömegsírok megfelelője. A temetők helyhiánya miatt az ismeretlen, vagy rokonok nélkül maradt embereket idehajítják, hogy névtelenül, elfeledve tűnjenek el a semmiben.

 

Újrahasznosítás – A Lélekvándorok büntetése, ha áthágják a szabályokat. Az Újrahasznosítás végleg megsemmisíti a lelküket és képtelenek lesznek újjászületni a Földön. A lélek megszűnik, lényegük űj formában kerül hasznosításra.

 

Megtisztulás/Megtisztítás – Az a folyamat, mely alatt a Lélekvándorok egy még nem teljesen bemocskolódott lelket tisztítanak meg a gonosztól. Minden embernek jár a lehetőség egy második esélyre, ezért akármilyen bűnt követett is el, ezután feloldozást nyer.

 

Felszabadítás – A Lélekvándorok képesek kiemelni a Lélekszipolyok által elpusztított emberek lelkét. Aki tiszta maradt és jó életet élt az képes lesz újjászületni, aki gonosszá vált, az a Kitaszítotthoz kerül.

 

Őrző/Figyelő – Angyalszerű lény, aki a Portált őrzi.

 

Portál – Egy hely a létezés és Túlvilág között. Az ember a tükrökben láthatja a múltat, a jelent és a jövőt.

 

Fátyol – Egy hely, ahol két elme képes kapcsolatba lépni egymással.

 

Skarlát Penge – A három ereklye egyike, mely a legenda szerint képes elpusztítani a Kitaszítottat. Vörös színű penge, markolatába ősi varázslatok jelét vésték. Lelőhelye elveszett az évszázadok során.

 

Isteni Szelence – A három ereklye egyike, mely a legenda szerint képes elpusztítani a Kitaszítottat. Az évszázadok folyamán sok alakja volt már, szinte bármilyen formában fellelhető. A Penge eltűnésekor ennek is nyoma veszett.

 

Jégtükör - A három ereklye egyike, mely a legenda szerint képes elpusztítani a Kitaszítottat. Egy tükröződő felület, mely az embernek megmutatja igazi természetét, de képes őt valamilyen módon meg is változtatni. Ereje nem túl kiszámítható, kevesen tudták még igazán az uralmuk alá hajtani. Alakja nem ismert, elveszett a Penge eltűnésekor.

 

Asrai – Vízitündér.

 

Prológus

 

600 évvel korábban, 1832

 

- Adele néni, kérem, most már ideje lefeküdnie – mosolygott rá Denise az ősz hajú, idős nénire. Már egy órája győzködte, hogy aludjon, de Adele néni rendíthetetlenül mesélt neki. Szegény zavarodott volt, néha félre is beszélt.

- A legfontosabb szabály, lányom! A legfontosabb…

- Tudom, Adele néni. Már mesélte.

- El kell ismételned! Tudnom kell, hogy megjegyezted – erősködött az idős hölgy.

Denise felsóhajtott, és feladta a küzdelmet. Fáradtan belesüppedt az ágy melletti karosszékbe, egyik kezébe támasztotta az állát, és elgondolkodva nézte az ágyban fekvő nőt.

Adele néni nyolcvanhét éves volt, haja ugyan megőszült, de cseppet sem ritkult. Épp olyan dús volt, mint amilyennek Denise a régi fotókon látta. Csak a mosolya tűnt el. Barna szeme most halovány fénnyel, üresen meredt a túlsó falra. Denise követte a pillantását, és ő is tanulmányozta a festményt.

- Viharos volt az éjszaka… - szólalt meg Adele néni váratlanul, mire Denise összerezzent és újra az idős hölgyre nézett.

- Tudom, Adele néni, már mesélte – vágott közbe fáradtan. Adele néni tovább nézte a festményt, de csendben maradt.

Denise is odafordult, és szinte látta maga előtt a tenger vad hullámait, érezte a levegő sótól terhes, áporodott szagát, hallotta a zuhogó habok sziklának ütköző morajlását. Látta a meredek sziklafal tetején álló lányt, fekete haja vadul lobogott a szélben, és látta, ahogy a szeme láttára veti le magát a mélybe. Hallotta a saját sikolyának hangját…

- NE!

Nem, ez nem az ő hangja. Kinyitotta a szemét, és felugrott a karosszékből. Rohant, hogy megnyugtassa Adele nénit. Az öreg hölgy dobálta magát az ágyon, sikoltozott. Próbálta lefogni, de minduntalan sikerült kiszabadítania magát a szorításából. Végül a roham lecsendesedett, Denise pedig azonnal elsietett egy pohár vízért. Mire visszaért, Adele néni már csak hörgött, és üveges szemmel meredt a mennyezetre. Segített neki felülni, majd öntött egy kis vizet a szájába.

Hosszú, néma pillanatokkal később a néni szívverése lelassult, és újra normális lett. Denise óvatosan félretette a poharat, majd visszafektette őt az ágyba. Betakargatta, aztán néhány percig még állt ott, fogta jéghideg kezét. Saját magát is meglepte a higgadtsága. Adele néni hisztérikus kitörései egyre gyakoribbak lettek, és mindig ez a történet váltotta ki belőle. A festményre nézett, és abban a pillanatban gyűlölte. Gyűlölte, amiért fájdalmat okoz ennek az idős nőnek, amiért oly sok időn át kínozta már őt. De akárhányszor el akarta távolítani a falról, Adele néni kétségbeesett. Mintha az lenne az egyetlen kapcsolata valakihez, aki fontos volt neki.

Denise sokszor vizsgálgatta a képet. Határozottan volt benne valami különös, valami megmagyarázhatatlan, amitől égnek állt a szőr a tarkóján. De sose jött rá, mi az. Azon kívül persze, hogy feltűnően élethű volt. A festő kínosan ügyelt rá, hogy minden ránc és fénylő pont a helyén legyen, alaposságának ellenére azonban még csak egy monogram sem volt sehol, nemhogy aláírás.

- Denise… - hallotta a halk suttogást. Körbenézett, de nem látott senkit, Adele néni pedig mélyen aludt.

Kezdek megbolondulni én is, mondta magának. Reszketegen felsóhajtott, aztán elhagyta a szobát. Adele néni egy kétszintes házban élt London egy csendesebb környékén. Évekkel ezelőtt fogadta fel őt a család, hogy viselje gondját a tébolyult rokonnak. Mindig szörnyen tudott haragudni, amiért olyan kegyetlenül beszélnek az idős hölgyről. Hallotta a suttogásokat, a megjegyzéseket mikor azt hitték, nem figyel, és minden egyes alkalommal egyre nehezebb volt megállni, hogy ne szóljon vissza.

Ruhája surrogó hangot adott, miközben megszabadult tőle. A bő szoknya szétterült a földön, ott is hagyta. Belemerült a számára előkészített kád forró vízbe, és hagyta, hogy ellazítsa feszült izmait.

- Denise – szólalt meg egy szigorú, mély férfihang. A lány majdnem megfulladt a szájában lévő víztől. Kinyitotta a szemét, és rémülten körbenézett. Sehol senki, nyugtatta magát, bár a szíve őrült sebességgel vert, még a bordái is beleremegtek. Badumm, badumm, badumm.

- Denise, feladatunk van számodra – jött az újabb hang valahonnan a mennyezet irányából.

- Ki maga?

Denise érezte, ahogy a kád hideg pereme a bőréhez feszül. Libabőrös lett, de nem tudta, vajon ettől vagy a kísérteties élménytől van-e. Vadul kereste az idegent, agya viszont azt súgta, hogy úgy sem lelheti meg.

Várt. Csak a szívdobogását hallotta.

A hang pedig nem szólalt meg újra.

Reszkető lábakkal kiszállt a kádból, maga köré tekert egy törölközőt, és a félhomályos helyiséget pásztázta a tekintetével. Aztán megmagyarázhatatlan, fojtogató érzés fogta el. Denise a fejéhez kapott és ordítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Zúgott az elméje, érezte, ahogy a körmei a húsába vájnak és szaggatni, tépni kezdik azt.

Vér. Látta az arcán lecsorgó vért a fésülködőasztalka tükrében. Látta saját, halálra vált, hamuszürke tekintetét, aztán térdre rogyott.

Szorította a halántékát, közben visszajött a hangja. Sikoltott, ameddig ki nem száradt a torka, és el nem fogyott az oxigén a tüdejéből. Utolsó erejével négykézláb kúszva megindult az ajtó felé, de nem érte el. Hanyatt dőlt, és csak nézte a mennyezetet, megadva magát a fájdalomnak és a halálnak.

Tudta, hogy meg fog halni.

Érezte, hogy kiszáll az erő a testéből. Az élet kezdte elhagyni, neki pedig semmi beleszólása nem lehetett.

Legördült egy könnycsepp kihűlt arcán. Magában fohászkodott, hogy véget érjen a kínzó fájdalom.

Ekkor jelent meg mellette az a szőke lány. Letérdelt mellé, ám az erős ragyogásban alig látta gyönyörű arcát.

- Angyal vagy? – kérdezte rekedt, ijesztően gyenge hangon. Számára összefüggéstelen hörgésnek tűnt, ami elhagyta a torkát, de a jelenés így is megértette. Szomorúan elmosolyodott, megrázta aranyszőke fejét, majd Denise homlokára tette a kezét. Hűs érintése véget vetett a fájdalomnak, Denise felsóhajtott és behunyta a szemét. Mikor újra kinyitotta, felkiáltott a lányt körbevevő erős fénytől.

- Sajnálom – suttogta az angyal. Úgy tűnt, őszintén gondolja.

Denise lehunyta a szemét, várta, hogy a halál üdvözölje, és keblére ölelje őt. Ehelyett erőteljes rántást érzett az elméjében. Már nem maradt ereje küzdeni.

Hagyta, hogy a lány bevégezze, amiért jött.

Nem volt más választása.

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now