A POKOL HERCEGEI #2

SATAN

Úgy hiszed, ismered a Pokolt.

De ezt a történetet még nem hallottad...

 

Nicole Cassidy életét arra tette fel, hogy másoknak segítsen. Családját, örökségét sosem ismerte, de mindig is volt benne valami különleges, csak megfogalmazni nem tudta, mi. Különös érzéke mások érzelmi állapotának, gondolatainak felmérésére talán még hasznára is válhat legújabb bosszantó ügyfele kapcsán. De talán éppen Satan szolgálhat neki válaszokkal.

Ha elég sokáig életben marad, hogy hallja őket.

Satan, a Harag őrzője sosem a türelméről vagy jó természetéről volt híres. Mikor terápiára küldték, könnyedén manipulálhatta volna a gyenge emberi elmét, megszabadulhatott volna a megszégyenítéstől. Ám egy pillantás az orvosára, és valami rejtélyes oknál fogva újra meg újra a rendelőben találta magát. Ami először játéknak indult azonban hamarosan roppant veszélyessé válik mindkettejük számára.

Létezhet, hogy a Harag emberére akadt a tüzes, szenvedélyes nő formájában? Megadják magukat a szenvedélynek, vagy még idő előtt elveszítenek mindent?

TEDD A LISTÁDRA

SATAN

NICOLE

CASSIDY

RÉSZLET

Prológus

 

– Nem hiszem el, hogy ennyiben hagytad! – üvöltötte Satan magából kikelve. George-nak nem volt annyi esze, hogy legalább összerezzenjen. Edzője már rég megtanult alkalmazkodni a kitöréseihez, bár koránt sem tudta, pontosan mivel áll szemben. – Mi a büdös fenéért mentél egyáltalán oda? Mert kurvára nem segítettél!

Satannak minden önuralmára szüksége volt, hogy ne vágja a falhoz a semmirekellő halandót, és ne fojtsa meg puszta kézzel ott helyben, a csapat mocskos öltözőjében. Soha, soha nem fordult még elő vele, hogy eltiltották egy teljes szezonra. Megbízott ebben a pojácában, hogy elsimítja kellőképben a dolgokat, de nagyon úgy tűnt, csak a seggét mereszteni ment arra a cseszett megbeszélésre. Hogy tilthatják el őt, a nagy Satant, a Pokol egyik hercegét az egyetlen olyan sporttól, ami visszafogja a természetét?

– Tudod jól, hogy nem volt választásom. A fenébe is, Davi Rogersnek agyrázkódása lett, miután helyben hagytad. A szart is kiverted belőle, ha szabad így fogalmaznom. Örülj neki, hogy nem lett belőle nagyobb büntetés. Kész csoda, hogy ezek után még hagynak játszani – felelte George könnyedén, és megvakarta a szakállát. Satan résnyire szűkült szemekkel nézte az edzőjét, érezte a pórusaiból áradó feszültséget. Hát ez nem jó. Nagyon nem jó.

– Mi van még, amit nem mondtál el? – mordult rá a férfira.

– Az eltiltáson kívül feltételt szabtak ki a visszatérésedhez, Satan.

– Feltételt? – vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Satan. Oké, hogy ezek a halandók semmit nem tudnak róla, hogy fogalmuk sincs ki ő valójában, de még feltételeket is szabnak neki? Most azonnal végeznie kellene mindegyikkel. Harag mocorogni kezdett a testében, és helyeslőn felszisszent. – Miféle feltételt?

– Terápiára kell járnod, Satan – folytatta George, és kotorászni kezdett a zsebében. Miután végigtapogatta a nadrágját, kabátja belső zsebéből előrántott egy gyűrött kártyát, majd Satan felé nyújtotta. – Itt a rendelő címe és az információk. Beszéltem a felelőssel, gondodat fogja viselni. Már mindent elrendeztem, neked csak szépen el kell járnod, és valahogy meg kell zaboláznod… ezt – intett Satan felé. – Ha nem tanulod meg igen hamar visszafogni az öklödet, kizárhatnak az egész fociból. A tűzzel játszol, fiam. Szóval azt ajánlom, ha versenyben akarsz maradni, tegyél meg minden tőled telhetőt, vagy mondj búcsút a mezednek.

Azzal Satan kezébe nyomta a kártyát, sarkon fordult és egyszerűen távozott. Kidobták, álmélkodott Satan. Kidobták, mint a szemetet. Őt. Pislogva fordult vissza a szekrényéhez, és mogorván bepakolta a cuccát a táskájába.

Hát ez nem úgy ment, mint várta. Számítani lehetett volna arra, hogy ezek az ostoba emberek előbb vagy utóbb megelégelik, hogy előbb eljár az ökle, minthogy végiggondolhatná, mit tesz. De sosem hitte volna, hogy a végén idáig süllyednek a dolgok. Terápia. Ha ezt a démonok megneszelnék, rajta röhögne az egész Alvilág a következő néhány évszázadban, vagy a pokolba, talán évezredben.

Most már túl késő lenne az erejével manipulálni őket, ráadásul semmi értelme nem lenne. Túl sok meló lett volna, és túl sok embert kellett volna megbűvölnie, hogy felejtsenek. Elvégre minden rohadt magazin címlapján az virított, ahogy felemelt ököllel újra lecsap a Chicago Bears egyik tartalékosára. Davi Rogers több mint megérdemelte, amit kapott. Persze, ezt soha senki nem fogja tudni rajta kívül.

Felvette táskáját a vállára, még egyszer körbepillantott az öltözőben, ami gyakorlatilag a második otthona volt, mióta néhány éve Chicagóba költözött. Sosem hitte volna, hogy így fog távozni innen egyszer. Kirúgva, megsemmisítve, megszégyenítve. De a pokolba is, legalább megérte. Mert nincs az az isten, hogy terápiára járjon.

Lekapcsolta a villanyt, elhagyta a helyiséget és elkezdte számba venni a lehetőségeit. A haragja az övé, és ezen senki nem változtathat.

 

1. fejezet

 

1 évvel később

 

Satan a hófehérre festett, minimalista stílusban berendezett irodában ült. Kezét összefonta a mellkasa előtt, egész teste megfeszült, és résnyire szűkült szemekkel méregette a vele szemben helyet foglaló nőt. Nicole Cassidy. A nemezise. A terapeutája. George jóvoltából magánrendeléseken vett részt az elmúlt hónapok során, és igyekeztek minél hatékonyabban eltitkolni a sajtó elől a kezelését. Hogy haladtak-e valamennyit? Rohadtul nem. Miért ül mégis itt, szemben ezzel az idegesítő, vörös démonnal, mikor legszívesebben megölne valakit?

Nos, pontosan erre akarta kideríteni a választ. Hosszú évezredeken át semmi mást nem érzett, mint a lelkét emésztő haragot. Az indulatokat. A feszültséget. Most azonban valami más is lappang benne a felszín alatt, csak azt nem tudta kideríteni, mi. Eszébe jutott Asmodeus, aki nemrég egy ősidők óta elveszettnek hitt rituálét támasztott fel. A Kötést. Megborzongott. Már akkor elhatározta, mikor a barátjára nézett, hogy előbb vágná ki a saját szívét, semmint vele megtörténhetne ez a nevetséges dolog.

Mégis rejtély, miért éppen most tért vissza hozzájuk az ősi hatalom. Asmodeus ereje egyre csak nőtt, már mindannyiukat túlszárnyalta lassan, és rohadtul büszke is volt rá. Soha nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy fitogtassa újonnan szerzett képességeit. Idegesítő fasz.

Nicole egy pillanatra sem vette le igézően zöld szemét a pácienséről. Helyes, gondolta Satan. Az ember mellette jobb, ha mindig mindenre felkészül. Érdekes, a nő mellett egyszer sem fogta még el a kényszer, hogy tomboljon. Nem borította el a vérvörös harag. Érdekes.

Ahogy megmozdult, a lány pillantása résnyire szűkült. Csábítóan telt ajkát összepréselte, orrlyukai kitágultak egy pillanatra, de Satan pontosan tudta, hogy nem fogja megtörni a csendet. A bosszúságáról csak egy aprócska izom rándulása árulkodott a nyakán. Már negyed órája bámulják egymást. Satannek el kellett ismernie, mindig is lenyűgözte őt a lány bátorsága, elszántsága, az, ahogy türelmesen eltűrte a szeszélyeit, legprovokatívabb megjegyzéseit is. Úgy passzolta vissza a neki dobott labdákat, hogy Satannek néha nevethetnékje támadt. Márpedig ő nem nevet. Soha.

Nicole keresztbetette hosszú, vékony, bőrszínű harisnyába bújtatott lábát. A szűk, szürke ceruzaszoknya megfeszült rajta a mozdulattól, úgy simult a testére, mint egy második bőr. Satan hirtelen késztetést érzett rá, hogy kényelmesebb helyzetet keressen, de a fene egye meg, ha hagyja, hogy a teste idegesítő reakciója irányítsa. Ő nem Asmodeus, hidegen hagyják a testi gyönyörök. Nem mintha nem lettek volna szeretői. Nagyon is sok démon fordult már meg az ágyában. Néha még emberi nők is, de ők túl törékenyek az ő ízlésének. Nagyon kell rájuk vigyáznia, márpedig neki különleges étvágya van. Tekintetét végigfuttatta Nicole karcsú, izmos testén, mely arról árulkodott, gyakran szokott edzeni. De még így sem lenne ellenfél a számára. Nem, egész biztosan összetörné.

Mégsem tudott nem arra gondolni, milyen hangot adna ki a nő, miközben elélvez. Nem nyögne, határozott. Sikoltozna, az sokkal jobban illene hozzá. És közben végigkarmolná a hátát a gyönyörtől. Harapdálná a testét. Igen, ez a kép nagyon is a kedvére van, mosolyodott el hidegen Satan.

Nicole felvonta elegáns szemöldökét. Zöld szeme megvillant. Méregzöld, gondolta Satan. Egy igazi vadmacska tekintete.

– Igazán nem akarom ezt a mi kis játékunkat félbeszakítani – köszörülte meg a torkát a lány –, de ma nincs sem időm, sem türelmem ehhez. Ha nem kíván a megbeszélt terveknél maradni, akkor ne húzza tovább az időm. Más páciensek is várnak rám.

Satan megdöbbent. Mély levegőt vett, és csak későn jött rá, hogy a ravasz nőszemély csúnyán rászedte. Nicole elégedetten rávillantotta édes kis mosolyát, szeme ragyogott a győzelemtől.

– Végre sikerült kizökkentem – csacsogott csak úgy mellékesen Nicole, és jegyzetelni kezdett a kezében tartott papírra. – Azt hittem, egy év után már minden trükkömet kiismerte. Legalábbis, a múlt alkalommal ezzel dicsekedett. Mit gondol? Most már folytathatnánk a kezelést?

Satan nem felelt, de Nicole úgyis tudta, hogy nem fog. A fenébe is, szerette hallgatni a hangját. Valahogy… Kellemesen ellazította. Mélyebb volt, mint az általa eddig ismert nőké, de éppen ettől volt olyan ellenállhatatlan.

– Gondoltam – folytatta közömbösen a nő, és tovább irkált. Ezzel az őrületbe kergette Satant. Gyűlölte, hogy nem látja, milyen ostobaságokat jegyzetel le róla. – Tudja, ezek a kezelések általában sokkal hatékonyabbak csoportban. Valójában ön az első vendégem, akivel személyesen foglalkozom. Az ember azt hinné, ettől különlegesnek érzi magát. De persze, maga már amúgy is különleges, nem, Satan?

Satan megborzongott, izmai megfeszültek, de az őt vizslató zöld szemek ebből mit sem láthattak. Az, ahogy a nevét kiejtette mindig heves reakciót váltott ki belőle. A vér az agyából egyenesen az ágyékáig szállt le, méretre szabott öltönyének nadrágja pedig igen kényelmetlenné vált. Olyan ritkán ejtette ki a nevét, és Satan agyán átfutott az ostoba gondolat, hogy hallani szeretné. Újra meg újra.

– Nem értem, miért van még itt – nézett rá töprengve Nicole. Ezzel a mondattal ismét sikerült meglepnie a férfit. Ajkát kissé beharapta, és ahogy Satan meglátta az apró, hófehér fogakat a farka megrándult. Összeszorította az állkapcsát. Nicole tekintete mohón követte a mozdulatot. – A megállapodásuk fél évre szólt. De már egy év is eltelt. Visszakapta az engedélyét. Miért van hát még mindig itt? Egyértelmű volt már a legelejétől kezdve, hogy nem akar egyáltalán részt venni a kezeléseken.

Miért? Ezt Satan is igazán szerette volna tudni. De a választ még ő maga sem fogalmazta meg.

Nicole nem szólalt meg többet. Lustán firkálgatott a papírjára, és halkan dúdolgatott hozzá. Teljesen ellazult, márpedig nem sokan engedték el magukat Satan közelében. Még a többi herceg sem, akiket a testvérnek tartott. Mindenki tartott tőle. Ő volt a szörnyetegek királya a többiek között. Ez a nő azonban sosem adta a jelét annak, hogy félne tőle. Hogy aggódna a saját biztonságáért.

– Pedig lehet, hogy jobban tenné – dörmögte.

– Tessék? – nézett fel Nicole egykedvűen. Hosszú, hullámos vörös haja az arcára omlott, ahogy lehajtotta a fejét. Satan ujja remegett a vágytól, hogy félretűrje. Látni akarta szív alakú arcát.

– Talán jobban tenné, ha félne tőlem – ismételte meg a mondatot Satan. Hangja karcos volt, mély. Látta, hogy Nicole finoman megborzong.

– Miért? – kérdezte őszinte érdeklődéssel. Félretette a papírt és a tollat, előrehajolt, könyökével megtámaszkodott a térdén, arcát pedig a tenyerébe fektette. – Bántani akar?

Egyáltalán nem rémült meg a gondolattól. És ezzel ismét lenyűgözte Satant. Pedig a fenébe, ő maga sem volt biztos benne, hogy nem bántaná, ha eluralkodna rajta a benne lakozó démon. Egy szörnyeteg vagy, emlékeztette magát.

– Nem – felelte őszintén.

Nicole kissé oldalra billentette a fejét. Mikor előbukkant piros nyelvének hegye, Satan képtelen volt elszakítani róla a pillantását. Figyelte, hogyan nyalja meg az alsó ajkát, és mire észbekapott, már önkéntelenül előre is hajolt. Nicole arca édesen kipirult, de meg sem rezzent. Még ez sem ijesztette meg. Satant viszont rohadtul. Beletúrt a hajába, és bosszúsan méregette a doktort.

– Összezavarom – rándult felfelé Nicole szája sarka. – És bosszantom.

– Igen – morogta Satan.

– És nem érez késztetést, hogy bántson? – vonta fel a szemöldökét Nicole.

Nem a fene egye meg, akarta kiabálni Satan. Legszívesebben az ölébe rántotta volna, és addig dugja, míg el nem veszti az eszét a gyönyörtől. Látta is maga előtt a képet, olyan élénken, mintha valóban megtörténne. Hallotta, hogy Nicole felszisszen. Hátradőlt a székében, arca lángolt, lábát újra és újra keresztbe tette, mintha nem lenne kényelmes a fotel. Összevonta a szemöldökét.

– Szeretném… – mondta kissé akadozó lélegzettel Nicole, és felpattant a helyéről. – Szeretném, ha most elmenne. Mára végeztünk.

Keze remegett, miközben a papírjai között turkált. Mozdulatai esetlenné váltak. Satan is felállt. Nicole kerülte a pillantását. Vajon mi a fene lehet vele, gondolta a férfi. Nicole felfirkantott valamit egy cetlire, megkerülte az asztalt, majd Satan kezébe nyomta, és visszaszaladt az asztalához.

Satan tudta, hogy ezzel el lett bocsátva. Csak nem akarta megtenni. A lába mégis az ajtóhoz vitte, és mire észbekapott, már ott állt a csukott ajtó közte és Nicole között. Testében még mindig tombolt a vágy. Most elöntötte a várva várt indulat. Meg akart ütni valamit. Bármit.

Már éppen káromkodott volna, mikor az egyik széken helyet foglaló férfi letette a kezében tartott újságlapot, felállt, rávigyorgott, és elhaladt mellette be a rendelőbe. Satan először ügyet sem vetett rá. Tett volna egy lépést előre, ám ekkor égető fájdalom hasított a kezébe. Felszisszent, és majdnem fel is ordított. Ahogy a fájdalom elillant, lenézett a bal kezére. Egy sötétlila, kacskaringós minta indult ki a hüvelykujjától kezdve a csuklója felé, majd eltűnt a zakó ujja alatt.

Megdermedt.

Az agya képtelen volt felfogni, mit lát.

Aztán felvillant előtte a vigyorgó pasas képe, látta Nicole-t, ahogy fáradt arccal az íróasztala fölé borul, és elöntötte a halálos félelem. Villámgyorsan sarkon fordult, de elkésett.

Robbanás rázta meg az épületet. Az ereje kirepítette az ajtót a tokjából, ami maga alá temette Satant. Öltönye lángra kapott, de nem érdekelte. A lángok nem ártanak neki. Felugrott az ajtó alól, és döbbenettel vegyes félelemmel meredt arra, ami megmaradt az elegáns irodából. Mindent elborítottak a lángok. A sűrű füsttől nem lehetett látni. Semmi nem mozdult.

Satan térde megremegett, és hasogató fájdalom markolt a szívébe.

Elkésett.

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now